+36 30 347 5079 info@hegyinapkozi.hu

Szülők mondták

Kedves Xéni, Dia és Sanyi!

Amikor közeledett Dani második szülinapja, úgy éreztük szüksége lenne a korabeliek társaságára. Szóba került a bölcsi, és nem volt kérdés, hogy Titeket kereslek fel ez ügyben. Ekkor már ismertük egymást pár éve, és biztos voltam benne, hogy akiknek ilyen jószándékú, inteligens, tisztelettudó gyerekei vannak, azok valami olyat képesek átadni, amit nem sokan. Ezt szerettem volna megadni az én kisfiamnak is. A lehetőséget arra, hogy egy olyan intézménybe kerüljön, ahol figyelnek rá, meghallgatják, jó irányba terelgetik. Ahol az egyéni igényeit figyelembe veszik. Ahol türelmesek és kedvesek. Ahol szabályok vannak, de a kereteken belünk, a gyerekek gyerekek maradhatnak. Ahol nem nyesegetik a szárnyaikat, hanem megtanítják őket repülni. Köszönök minden percet, minden élményt, amit Dani Veletek vagy Általatok megélhetett! És köszönünk minden jótanácsot, amit szülőként Tőletek kaptunk! Folyt.köv. Milánnal 😄

Dóri és Beni

Kedves Xéni, Dia és Sanyi!

Ezekkel a sorokkal szeretnénk kifejezni hálánkat és szeretetünket, amiért az elmúlt több, mint két évben olyan sokat tettetek Lilouért. Másfél éves sem volt, amikor először lépte át a gyermekház kapuját. Nem is gondoltuk volna, hogy milyen nagy hatással lesz rá az ott eltöltött idő.
Rengeteget tanult és fejlődött a gondoskodásotok és törődésetek alatt. Az rövid szavaktól kezdve a teljes mondatokig, választékos beszédig, a pelenka elhagyásától az élet minden terén hasznosítható praktikákig – mindezek mögött a Ti áldozatos munkátok és gyerekek iránti szeretetetek áll. Nem csak az alapvető készségeket sajátította el, hanem azt is megtapasztalhatta, mit jelent igazi törődésben részesülni.
Minden mosoly, kedves szó és bátorítás, amit tőletek kapott, hozzájárult ahhoz, hogy magabiztosan és boldogan léphessen tovább az óvodai évei felé. Bár sajnos búcsúzunk, köszönetünk és elismerésünk örökre veletek marad, ezért ajándékunkkal, egy nefelejcs virágos ékszerrel szeretnénk kifejezni, hogy soha nem felejtjük el a közösen eltöltött csodás időt. A nefelejcs virág szimbóluma hűen tükrözi hálánkat és azt a kívánságunkat, hogy ez az ékszer mindig emlékeztessen arra a fantasztikus időszakra, amit együtt nálatok tölthettünk.
Köszönjük, hogy részei voltatok Lilou életének, és hogy a lehető legjobb indulást
biztosítottátok számára.

Szeretettel: Lilouka és családja (2024)

Nagyon nehéz több év élményeit összefoglalni. Úgy gondoljuk, hogy nagyon kevés helyen keresik az óvodapedagógusok őszintén a gyermekek javait és inkább a szülők vagy fenntartók igényeinek kiszolgálására törekednek. Viszont ezen a helyen tényleg a gyermek az első. Ezt biztosan állítom, ugyanis volt véleménykülönbség, amit Xini, Dia és Sanyi tisztán vállalt velünk, szülőkkel szemben a saját gyerekünk érdekében. És ez az érték megjelenik a gyermekeinkben is. Ha bárki a bölcsiről kérdezi őket, mosolygó szemekkel mesélik mi mindent tanultak, tapasztaltak és leginkább mennyi szeretetet és törődést kaptak. Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy pár évig ehhez a közösséghez tartozhattunk, ami enyhítette a szülőség iszonyat terheit, hiszen tudtuk, hogy amikor belépnek a gyermekeink a bölcsi kapuján a létező világok egyik legjobbikában vannak.

Juli és Detti szülei: Eszter és Sanyi (2024)

Hálás szívvel köszönjük a több évig tartó szeretetet és törődést! Meghatározó részei voltatok (és még remélem lesztek is) Arni életének. Lenyűgöző az a sok jó, amit kapott Tőletek! 

Bátran kijelenthetem, hogy a legjobb kaposvári bölcsödébe járhatott a Kisfiúnk!

Az alábbi sorokkal búcsúztunk el ma:

A bölcsinek vége, sajnálom, 
az emlékeket mélyen
 a szívembe zárom.
Dia néni, Xini néni, Sanyi bácsi 
örökké a barátom!
Oviba megyek, 
ugyan még pityergek, de 
hamarosan újra veletek lehetek.
Iskola előtt még a 
segítségeteket kérem, hogy írni 
és olvasni megtanuljak szépen!
Hálásan 
köszönök minden jót 
és szidalmat! 
Fél szívem mindig 
Veletek marad, mert 
megtanítottátok, aki jóságot vet, 
az szeretetet arat!

Kedves Dia, Xéni és Sanyi!

Gyermekünk két éves korában, bölcsőde keresgélés során akadtunk rá a Rómahegyi Családi Napközire, az interneten. Több intézmény felkeresése után, igazából az általatok nyújtott higiéniás feltételek és a természetes környezet (szép, rendezett nagy udvar a város szélén – távol a város zajától) miatt esett rátok a választásunk – ti tudjátok, hogy akkor nekünk, a gyermekünk érdekében ez a két szempont volt a legfontosabb. Az csak a vételen műve volt, hogy ezek mellett, a ti nevelési elveitek és a mi nézeteik is egy halmazba estek. Eredetileg egy éves tartózkodást terveztünk, aztán az óvoda választáskor ismét szembesültünk azzal, hogy amit mi szeretnénk a gyermekünknek adni, azt csak nálatok kaphatja meg. Így megszületett a döntésünk, hogy az iskola megkezdéséig biztosan a Rómahegyi Családi Napközi óvodása lesz Bálint. Az azóta eltelt idő igazolta, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk, hogy BOLDOG és kiegyensúlyozott gyermek lehessen Bálint. Minden elismerésünk azért a módszerét és rendszerért, melyben nevelitek a hozzátok érkező gyerekeket, hogy a gyermekek mindennapjaiba beépül a zene, a mozgás, a rajzolás, a kézműves foglalkozás és a mesélés.

Dia néni első perctől kezdve gyermekünk kedvence lettél, mindig oda lehetett bújni hozzád egy kedves ölelésre és fantasztikus zeneovikat tartottál hétről hétre.

Xéni néni az elején a szigor megtestesítője voltál Bálint szemében (mi egyáltalán nem bántuk Xéni néni szigorúságát), aztán rövid idő elteltével ugyanolyan kedvencé váltál, mint Dia néni. Ha az oviról beszéltünk, mindig azt mondta a Xéniéknél, a Xéniékhez, stb. Xéni, te voltál maga az ovi gyermekünknek.

Sanyi bácsi – veled lehetett a legjobbakat focizni és hihetetlen Quoridor csatákat lehetett vívni – mai napig emlékezetesek Bálint számára ezek a csaták.

Felsorolni sem tudom, hogy a nálatok eltöltött 4 év során mennyi élménnyel, tapasztalással és tudással gazdagítottátok és ismertettétek meg gyermekünket. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa: a rengeteg erdei kirándulás, a szennai skanzenben eltöltött tartalmas délelőttök, a pécsi kirándulások, a bábszínházi látogatások, kalandparkba tett kiruccanások, a kenyérgyári látogatás, a cukorka készítés a Zsolnay Negyedben, Marci papa hegyén a szüretek, a nyári indián, kézműves, tudorka és egyéb táborok, a nagy medencézések, a homokvár építések, a tökfaragások, a téli csúszkázások és szánkózások, a napi mesék, a rendszeres zenés programok, a rendszeres foglalkozások, a rajzversenyen és foci tornán való indulás és eredményes részvétel és még számtalan esemény.

Hálásak vagyunk azért, hogy gyermekünk testi, lelki és értelmi fejlődését hihetetlen odaadással támogattátok a zene, a vizualitás, a mozgás és a tapasztalás széles eszköztárával. Köszönet azért, hogy a Vadvirágos Tanulás Könnyítő program segítségével játszva tanulhatott meg Bálint tanulni. Emlékszem, amikor először megkérdeztem tőle: „Bálint, mit tanultatok Vadvirágon? Anya, ott nem tanulunk, hanem játszunk.”

A legnagyobb visszaigazolása számomra mégis az volt, amikor ez éppen első osztályos gyermekem egyik nap ezt mondta nekem: „Anya, tudod én az iskolába pihenni és játszani járok.” Olyan dolgokat kapott tőletek, melyek örökre meghatározzák életét és hihetetlen előnyöket jelent neki most az iskolában is.

Hiszem, azt hogy minden gyermek csiszolatlan gyémántként érkezik meg erre a világra és rajtunk szülőkön és a gyermekünkkel kapcsolatba kerülő pedagógusokon, nevelőkön múlik az, hogy milyen fényes gyémánt lesz belőlük. Fenntartások nélkül állíthatom, hogy az általatok működtetett bölcsi – ovi egy igazi „gyémántcsiszoló műhely”. Kívánom nektek, hogy még sok kis csiszolatlan gyémánt érkezzen hozzátok, akikből fényes gyémántokat csiszolhatok az évek során.

Üdvözlettel és nagy szeretettel:
Zsanett és Robi

Kedves Dia, Xéni és Sanyi,

Nagyon köszönöm Nektek a sok törődést és szeretetet, amit Evelyn kapott Tőletek!

Kislányom, Evelyn még nem volt 3éves mikor keresgélni kezdtem egy olyan helyet ahol az óvoda megkezdése előtt pár hónapot eltölt, hogy könnyebben vegye a közösségi életet. Nagyon örültem mikor megtaláltam a napközit, és már az első nap tudtam, hogy a legjobb számára, olyan szeretettel és türelemmel fogadták, hamar megszokta a gyerekeket, a mindennapi feladatokat, és gyorsan ment a beilleszkedés a kis közösségbe.

Izgatottan várt délután hogy elmesélje mi történt aznap, egy kirándulás vagy színházlátogatás alkalmával, és örömmel mutatta a sok szép díszt, amit közösen készítettek. Sokszor még az udvaron néztem, ahogy a kis barátaival önfeledten játszik. A kedvenc emlékeim közé tartozik mikor körül ülték Sanyi bácsit, aki gitározott nekik, miközben ők vidáman énekeltek, nagyon jó volt látni, hogy mindig együtt játszanak. Rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel, mindenkinek saját képességeit figyelembe véve fejlesztik és csinálnak feladatokat, amivel nagyon sokat fejlődnek.

Jó döntés volt ez a családi napközi, amely minőségi, igényes a szolgáltatás, gyönyörű a környezet, és barátságos, képzett felnőttek törődnek a gyerekekkel.

A pár hónap hamar eltelt, és annyira megszerette őket, hogy 2évig maradtunk, aminek őszintén örülök, mert nagyon sokat tanult ez idő alatt. Az első napokban még félénk kislányból ügyes, magabiztosabb csajszi lett.

Köszönjük a szép napokat, és a sok fényképet!
Edit

Kedves Dia, Szini, Sanyi!

Donát 2 évesen került hozzátok, mikor már erősen látszott rajta, hogy igénye van a közösségi létre. Nyiladozó értelme tökéletes táptalajnak bizonyult a felé áradó gondoskodó, de egyben nevelő szeretetnek. Már a beszoktatással sem volt gond, az első napokban is, az óvoda befogadó légkörének köszönhetően, inkább a hazajönni nem akart.

A benti foglalkozások mellett sok időt tölthetett a nagy és játékokkal jól felszerelt udvaron /a hinta volt az abszolút kedvenc/. A gyakori kirándulások alkalmával /bábszínház, szarvasfarm, pécsi planetárium, szennai skanzen és még számos izgalmas hely/ rengeteg élményt szerzett és sokat tanult a körülötte lévő világról, az ovis foci kupáról éremmel a nyakában jöhetett haza.

Nagyon örültünk, hogy nem csak egy „gyermekmegőrzőbe” került gyermekünk, hanem tényleg sokat foglalkoztatok a fejlesztésével, időnként különórák keretében (zeneovi, vadvirág fejlesztő – ide még mindig visszajárunk). Az itt töltött két év alatt Donát stabil tagja lett a közösségnek, sok barátot szerzett. Abban már most megegyeztünk, második gyermekünk is ide fog járni.

Köszönjük nektek ezt a két évet!

Kinga

Mi 2010 január környékén érkeztünk Filippo kisfiammal a Rómahegyi óvodába. Azonnal megtetszett nekünk az ovi, családias volt a légkör, és a kisfiam is nagyon gyorsan beszokott. Olyan volt a légkör, mint egy nagy családban. Mindennap részletes visszajelzést kaptam gyermekemről, nevelési tanácsokkal láttak el. Rengeteg családi programon vettünk részt mi szülők is, elmentünk együtt síelni, bográcsos összejöveteleket szerveztünk.

Az ovinak nagyon nagy előnye az is volt, hogy a délelőtti foglalkozások mellett, délután képességfejlesztő foglalkozások vannak (zene ovi, vadvirág alapítvány foglalkozása, logopédus), valamint angol nyelvoktatás, így nem kell külön-külön foglalkozásokra, fejlesztésekre vinni a gyermeket. Sok óvodán kívüli programon is részt vesznek a gyerekek (bábszínház, kirándulások, szüret). A mai napig szívesen visszajárunk a képességfejlesztő foglalkozásokra a kisfiammal. Köszönjük a szerető gondoskodást és odafigyelést a Xini néninek, Dia néninek, és a Sanyi bácsinknak.

Viki

Alíz az első gyermekem és születése óta külföldön élünk. Évek óta szorongással töltött el a gondolat, hogy egy napon óvodába kezd járni, vajon hogyan tud majd beilleszkedni, barátokat szerezni, hogy fogják őt érteni és megérteni és ő hogyan tud majd szocializálódni, megtanulni az ovis rendet. Tudtam, hogy ősztől egy másik országba költözünk, ahol ténylegesen indul az óvodás lét. Nyári otthon tartózkodásunk alatt 2 hónapig járt a lányom a gyermekházba, az volt a kérésem, hogy vezessék be az óvodás életbe, alapokat adjanak neki szeretettel, türelemmel.

Rövid időn belül, már felöltözve toporgott reggel, hogy mikor indulhatunk és ebéd után még nem volt kedve haza indulni. Tanult sok-sok dalt, játékot, kapott rengeteg információt a világról melyeket a mai napig nem felejtett el.

Mára egy angol nyelvű óvodába jár egy távoli országban. Induláskor azt mondta, hogy olyan lesz ez, mint a kaposvári ovim, csak itt angolul fognak beszélni. Ezzel a nyugalommal a lelkében kezdte el és mára beérett minden munka és odafigyelés, amit kapott Tőletek! Tevékenyen részt vesz a feladatokban, koncentrál a munkákra, amit csinálnak, rajzol, énekel, színez, betűket tanul és ír. A pedagógusok el vannak ragadtatva tőle és nagyon szeretik.

Köszönünk még egyszer minden odafigyelést, foglalkozást, türelmet, szeretetet! Nagyon jó döntés volt, hogy rátok bíztam a gyermekem és szívből ajánlom az intézményeteket minden szülőnek!

Alíz és Veronika, Ománból

Örülünk, és szomorúak vagyunk egyszerre, mert elköltözünk. Örülünk, mert az Emma ide járhatott.

Tojáshéjjal a fenekén és a Fülessel érkezett 2009 szeptemberében. A 2. születésnapját itt ünnepelte, megszeppenve, azt sem tudta miről is van szó, és miért énekel neki mindenki. És egyáltalán… ki az a Halász Judit?

Azóta kikerekedett a világa, kiszélesedett a látóköre, megeredt a nyelve és azóta be sem áll a szája. Lefetyel és leosztja a lapokat. Logikája van és rendszerez. Állandóan énekel és ismeri a hangszereket. Mesél és meséltet. Csillog a szeme, nevet az arca és kívülről fújja az összes Judit nénis számot. Az a rengeteg szeretet, tudás és játszva tanulás képessége a legnagyobb ajándék, amit az Emma kaphatott Tőletek.

Azóta ő neveli a Fülest és a tojáshéjat is elhagyta valahol a gesztenyefa alatt. Örülünk, mert itt lehettünk, de nagyon szomorúak vagyunk, mert Ti nem fértek be a bőröndünkbe! Hiányozni fogtok. Nagyon.

Andi

Elsosorban azoknak a szuloknek irom ezt a levelet, akik fontolgatjak, hogy gyermekuket a Romahegyi Gyermekhaz es Csaladi Napkozibe irassak, hiszen mi is voltunk ugyanebben a helyzetben. Tanakodtunk mit tegyunk, mikor 2,5 eves kisfiunk, Danny sirva ment minden reggel az allami bolcsodebe. Mikor mar teljesen el voltunk keseredve, hogy nincs mas lehetosegunk a varosban, akkor ratalaltunk erre a szuper napkozire. Igenyes kornyezet, foglalkoztato programok, kedves es intelligens tanitokkal. Amint beleptunk es megereztuk a friss muffin illatat, tudtuk jo helyre jottunk. Az elso naptol kezdve Danny sokkal kiegyensulyozottabb volt, boldog, vidam es reggel magatol kelt fel, hogy siessunk a jatszohazba. Minden forintot megert, hogy beirattuk ide a fiunkat, es igaz, hogy kulfoldre koltozesunk miatt 2008 majusa ota nem jarunk ide, a mai napig erdeklodnek a fiunk irant az intezmeny vezetoi es tartjuk a kapcsolatot. Danny-nek nincs problemaja az uj helyen beilleszkedni az ovodaba, hiszen nagyon kellemes tapasztalata van ha ovodara gondol, koszonhetoen a Romahegyi Napkozinek.

Koszonjuk a kedvessegeteket es kivanjuk a legjobbakat.

The Romahegyi Play-group is the best in town. I highly can recommend it. Our son Danny went there and he was much more confident and happy, and he could not wait every morning to get up and go to school. It worths every penny. The teachers are so carrying and intelligent, giving so good impression to your child about school. Our son had no problem to adjust to his new environment, because his good memories of this place, even when he had such a hard time at the public preschool before. Thank you, Romahegyi Napkozi.

Andi levele külföldről

Áron alig múlt két és fél éves, amikor a pocaklakóval bekerültem a kórházba az utolsó 3 hónapra. Az önkormányzati bölcsődék elutasítottak minket. Babysitterre nem akartuk hagyni egész napra, szerintünk fontos ebben a korban a közösség. Így a Rómahegyi Gyermekház mellett döntöttünk.

Férjemnek és a gyermekház gondozóinak kellett megbirkózni azzal, hogy Áron élete egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott az által, hogy az édesanyja kórházba került és neki ki kellett szakadnia a családi fészekből. Azonban egy másik családi fészekbe csöppent. Párom, családtagjaink elmondásából tudtam, hogy szép, tiszta, családias, szeretetteljes környezetben van a gyermekem reggeltől késő délutánig. Ez azonban nekem kevés volt. Akkor hittem el valójában, hogy jó kezekben tudhatom, amikor ő maga kezdett mesélni nekem hétvégéken a kórházban a bölcsiről. Énekelt, mondókákat kezdett mondani, hozta megmutatni a rajzokat, festményeket, melyeket készítettek. Ekkor szembesültem azzal, hogy ez a hely nem csak egy gyermekmegőrző, mint általában a bölcsődék. Itt fejlesztik is a gyerkőcöket, odafigyelnek az egyéni képességeikre.

Nekik köszönhetően, a távozásom és a hazaérkezésem egy kistestvérrel, Áron életében nem hozott negatív változást. Felkészítették a jövevény érkezésére, akit ő szeretettel várt, fogadott. A legnagyobb megerősítés, hogy jól döntöttünk, amikor a Gyermekházat választottuk az volt, hogy hazaérkezésem után Áron továbbra is szeretett volna járni a bölcsibe. Én pedig hagytam, had menjen, mert tudtam, hogy csak fejlődhet, tanulhat a bölcsiben.

Köszönöm, hogy jókor voltatok, jó időben. Remélem, mire Ábel kerül ebbe az életkorba, még mindig itt lesztek!

Karina

Nagyon rugalmas és gyermek centrikus intézményt sikerült találnunk 2 és fél éves gyermekünk részére a Rómahegyi Gyermekház személyében. Gyermekünk nem csak megőrzésben, hanem komoly és megalapozott fejlesztésben is részesül nap mint nap, ami számunkra is látható.

Ez a látható és érezhető fejlődés megerősítette bennünk, hogy minden kisgyerek részére ez az otthonos és családias légkör a legideálisabb. A legelső benyomásunk is azt sugallta, hogy ez az a hely, ahol nyugodt szívvel ott mered hagyni gyermeked.

Köszönjük, hogy vagytok és reméljük, hogy sokáig tudtok működni ezzel a lendülettel.

Móni és Valér

Egyik szombaton egy bababoltban vásároltunk, amikor megláttuk a hegyi napközi szórólapját. Felcsillant a szemünk, mert már régóta kerestünk egy helyet Kaposváron, ahol nem csak egy órára lehet otthagyni Marcit. Azonnal mentünk a megadott címre, és egy kicsit csalódottak voltunk, amikor láttuk, hogy hétvégén nincs nyitva. Mire felírtuk a cégtábláról a telefonszámot, nyílt a ház ajtaja és „Sanyi bácsi” kedvesen invitált minket, hogy bent is nézzünk körül.

Marcinak és nekünk is nagyon megtetszett a hely, és úgy döntöttünk, kipróbáljuk. Hetente kétszer hozzuk ide Marcit, azóta neki a hétfő és a csütörtök az ünnepnap. „Mikor megyünk a bölcsibe?” – kérdezi gyakran. Nekünk ez a legjobb ajánlólevél.

Kriszti 

Pár hónapja hordom a nagyobbik gyermekemet ide, a családi napközibe. A tapasztalataim egyértelműen jók, pont ma délelőtt ajánlottalak titeket egy ikergyerekes barátnőmnek. Nagyon színvonalas a berendezés, a környezet, és a játékok is szuperek. Marci imádja a társait és az óvónéniket is. Látom Marcin, hogy sokat tanul és fejlődik, pedig nem sokat jár ide. Szeretném a másik kisfiamat is idehozni.

Ha tudnátok állami támogatásból működni, akár magánóvodaként is, akkor én egészen az iskolakezdésig hoznám ide a srácokat! Ha ez így marad, akkor is ide járunk. Tényleg minden oké, ezért sem vinném másik oviba Marcit.

Anita

Már nyáron hallottam, hogy a „hegyen” van egy magánovi, akkor döntöttem el, ha szükségünk lesz rá, majd megnézzük.

2007 novemberében kezdtük a „beszoktatást” a napközibe. Jól döntöttünk! Bálinton napról napra látszik, hogy foglalkoznak vele, sokat tanul, fejlődik. Imádja az ovit, szereti a társait, a Dia nénit, a Xénia nénit és a Sanyi bácsit. Nyugodt szívvel tudom minden délelőtt otthagyni, jó kezekben van a „nagyfiam”.

Férjemmel úgy terveztük, hogy hetente csak pár napot visszük, de mindennap megyünk, mert Bálint szeret idejárni, szeretetteljes kis csapat veszi körül. Számomra ez nagyon fontos. Úgy tervezzük, hogy a kisebbik fiunk, Balázs is idejár majd.

Kriszti

Miről álmodik a szülő, aki nagyon szereti gyermekét és valami ideális környezetet képzel maga elé, amikor a kicsi napközbeni elhelyezéséről van szó?

Szeretetteljes légkör, kifejezetten gyermekek számára kialakított „világ”, helyes értékrend alapján történő nevelés és oktatás, életkornak megfelelő aktív foglalkozások. Szóval, amitől ragyog a gyermek arca, amikor odaviszik és elhozzák. Sok szülő örömére mindezt együttesen nyújtja a Rómahegyi Gyermekház és Családi Napközi.

Szilvia